A szarvasmarha BVD elleni mentesítés eredménye: több egészséges borjú
A szarvasmarha vírusos hasmenése (BVD) elleni mentesítés legfőbb indoka, hogy a fertőzés jelenléte minden egyéb mentesítési programot veszélyeztet. Mert a kórokozó vírus (BVDV) közvetlenül gyengíti a szervezet immunrendszerét. Ezért pl. az IBR elleni vakcinázás, a borjúkori hasmenés vagy légzőszervi betegségek, sőt még a tőgygyulladások elleni védekezés is sokkal kevésbé hatékony, amíg az állományban jelen van a BVD vírusa.
A BVD kártétele
Ahogy az IBR esetében, a BVD-nél is az a legbosszantóbb, hogy az ember szinte észre sem veszi, ahogy a betegség súlyos összegeket húz ki a zsebéből. A betegség névadó tünete, a hasmenés (BVD: bovine viral diarrhoea) az utóbbi évtizedekben ritka tünetként jelentkezik az állományokban. Ennek egyik fő oka az, hogy a vírus az állományok jelentős részében folyamatosan jelen van, így az “megnyugszik”. A fertőzött állatokban kialakuló magas ellenanyagszint ugyanis gyorsan csökkenti a szervezet vírustartalmát, így a vírusürülés megszűnik. Ez alól az állatok 1-2%-a kivétel. Ők a perzisztensen fertőzött egyedek, akikről később lesz szó.
Újszülött borjú bendőnyálkahártya vérzéses gyulladása (BVD)
Az ilyen stabilan fertőzött állományokban lassú a vírus terjedése, de minden egyes alkalommal, amikor új egyed válik fertőzötté, láthatjuk a betegség tüneteit. Vemhes állat esetében okozhat vetélést. Ez a vemhes tehenek 2-3%-át érintheti. A vemhesség végén fertőzött tehenek újszülött borjai elhullhatnak vérzéses, hasmenéses vagy idegrendszeri tünetek között. Ez szintén jelenthet 3%-nyi veszteséget. A fertőzötten született borjak egy részében az immunrendszer gyengesége következtében kialakuló társfertőzések (hamenés, tüdőgyulladás) okozhatnak elhullást az élet első pár hónapjában. Ez is elérheti a 1,5-2%-ot. A tehenek elhullása viszonylag ritka, nem éri el a 0,5%-ot. Tehát egy húsmarha állományban a veszteségek fő oka vetélés és a korai borjúelhullások. Ez összességében 7-8%-ot tehet ki.
Újszülött borjú oltógyomor-nyálkahártya, kruppos felrakódással (BVD)
Ehhez társul még az állományt érintő ellenálló-képesség csökkenés. Ami aláássa az állományban végzett mindenféle mentesítési programot. Tehát ha valaki évek óta vakcináz IBR ellen, de az előrehaladás – a vakcinázási szabályok szigorú betartása mellett is – mérsékelt, annak hátterében valószínűsíthető az állomány BVD-fertőzöttsége.
Mi is az a perzisztens fertőzés és hogyan alakul ki?
Az immunrendszer működésének alapelve az, hogy a szervezet minden ellen védekezik, amiről úgy gondolja, hogy az idegen. És mindent idegennek vél, amivel nem találkozott a magzati korban.
Ha a tehén a vemhessége idején fertőződik a BVD vírusával és az nem öli meg a magzatot, a születendő borjú immunrendszere “sajátnak” ismeri el a vírust. Ez azt jelenti, hogy soha nem hajlandó ellene ellenanyagokat termelni. Tehát az ilyen borjúban a vírus tartósan (perzisztensen) fennmarad, mert nincs ellenanyag, ami eltüntesse azt a borjú szervezetéből.
Az ilyen perzisztensen fertőzött borjak sok esetben nagyon gyengék és pár nap alatt elpusztulnak, de előfordul az is, hogy gond nélkül felnőnek és életük végéig nagy mennyiségben ürítik a vírust. Mivel ellenanyagot nem termelnek, így a hagyományos laboratóriumi tesztek nem is tudják kiszűrni őket.
Ezek az egyedek egy-egy állományban csupán 1-2% arányban vannak jelen. Viszont mivel folyamatosan szórják a vírust, így lehetővé teszik a probléma tartós fennmaradását.
Melyek a mentesítés lehetőségei?
Kezdő lépés: a felmérő vizsgálat
Első körben érdemes felmérni, milyen arányú az állomány fertőzöttsége. Ehhez először az ellenanyag- kimutatásra irányuló laboratóriumi vizsgálatot kell végeztetni. Ez határozza meg, milyen mentesítési módszert válasszon a gazda. Kisebb állományok esetében célszerű az összes egyedet megvizsgáltatni, nagyobb állományok esetében pedig legalább 20-25 egyedet. Ez már kellően nagy szám ahhoz, hogy láthatóvá váljon a valódi fertőzési arány. A hazai állományokban, főként ha semmilyen védekezést nem folytattak korábban a BVD ellen, 30-50%-os fertőzési arányra lehet számítani.
Ha nagyon alacsony a fertőzési arány, az húsmarha-állományokban, ahol sokéves egyedek is élhetnek, a kimutatott “fertőzés” hátterében réges-régi vakcinázás is lehet.
A pozitív egyedek azok a kutyák, akik ugatnak ugyan, de már nem harapnak. Azok az egyedek ugyanis, amelyek ellenanyagot termelnek, többnyire már nem hordoznak vírust.
Azt viszont tudjuk, hogy az ellenanyagot NEM termelő (szeronegatív) egyedek között ott lehet néhány olyan jószág, amelyik perzisztensen fertőzött. Hogyan tovább?
Alacsony fertőzöttségi arány: szelekciós mentesítés
Bár a húsmarha-állományok között csak elvétve lehetséges mentes állomány, de előfordulhat. Ha egy állományban néhány százaléknyi ellenanyag-termelőt (szeropozitívot) találunk, akár azt is feltételezhetjük, hogy a szeropozitívok egy régi oltás eredményeként vannak jelen.
Ilyenkor az a leghelyesebb, ha az állományt a vírus kimutatására irányuló vizsgálattal (antigén ELISÁ-val, vagy PCR-vizsgálattal) mérjük fel. Majd az összes olyan egyedet, amelyből kimutatható a vírus, kiselejtezzük az állományból.
Majd ezt követően az újszülött borjak szűrésével kell felderíteni az esetleg még előkerülő perzisztens fertőzötteket. Az ilyen borjak anyját is szűrni kell és ha a szervezetéből kimutatható a vírus, selejtezni kell!
Ehhez a mentesítési módszerhez nem kell vakcinázni, így ez a költség nem jelentkezik. Ugyanakkor viszont nem szabad elmulasztani a folyamatos szűrést (minden újszülött borjút mielőbb), ami viszont nem kis költség! És pontosságot, következetességet igényel.
Jelentős mértékű fertőzöttség: vakcinás mentesítés
A BVD vírusa erős magzatkárosító, jelentős mértékben csökkenti a fertőzött egyedek immunválasz-képességét. Ez részben a vakcinavírusokra is igaz. Ezért a világ legtöbb országában nem alkalmaznak élővírusos vakcinákat.
A hazánkban legrégebben alkalmazott, most is forgalomban levő vakcinákkal 4 hét időközzel kell oltani a teheneket és szűzüszőket. A két vakcina beoltását követően kb. további 4 hét múlva alakul ki a védettség. Tehát a borjúmagzat megfelelő védelmére akkor számíthatunk, ha az alapimmunizálás legalább 4 héttel a várható vemhesítés (a bikaeresztés) előtt befejeződik.
Az alapimmunizálást követően – ahogy az IBR vakcinázásnál már megszoktuk – 6 havonta kell emlékeztető oltásokat adni.
Persze ez esetben is törekedni kell a perzisztensen fertőzött egyedek folyamatos selejtezésére. A rendszeresen oltott állományokban minden olyan egyed gyanús, amely nem termel ellenanyagot a vakcinavírus ellen. Az ilyen egyedeket érdemes időről-időre a vírus kimutatására irányuló vizsgálatokkal szűrni, és az állományból eltávolítani.
És ha IBR-rel is fertőzött a BVD-s állomány?
A két mentesítési program nem zárja ki egymást. Sőt, a BVD elleni párhuzamos védekezés felgyorsíthatja az IBR-mentesítési programot!
Ilyenkor az inaktivált BVD vakcinát és az élő IBR vakcinát kell egyszerre beadni, hogy a megfelelő eredményt elérje az ember. Ha a két mentesítési programot egyszerre indítja el a gazda, egyszerűen a BVD-vakcinával kell feloldani az élő IBR vakcinát és egyben alkalmazni a feljebb leírt metódussal: 4 hét időközzel alapimmunizálás, majd 6 havonta emlékeztető.
Ha a BVD elleni mentesítést egy IBR-mentesítésre építjük rá, úgy a soron következő IBR-vakcinázást megelőzően kell beadni a BVD alapimmunizálás első vakcináját, majd 4 hét múlva már az IBR-BVD keveréket adjuk, amelyet ezt követően 6 havonta ismételjünk.
Összefoglalva
- a BVD (szarvasmarha vírusos hasmenése) vírus évente 7-8% borjúveszteséget okoz
- a BVD gyengíti a szarvasmarha immunrendszerét, ezzel aláássa az egyéb betegségekkel szembeni védekezési programok sikerét
- a BVD ellen vakcinázással védekezhetünk
- a BVD elleni vakcinázás az IBR-programmal párhuzamosan végezhető
- a BVD elleni védekezés javítja az IBR-programok hatékonyságát.
Vélemény, hozzászólás?