A kutyás vadászok körében az egyik legrettegettebb fertőző kór az Aujeszky-betegség. Időről időre előfordulnak végzetes kimenetelű vadászkutya-megbetegedések, ezért tartottuk szükségesnek, hogy röviden összefoglaljuk a vadásztársadalom számára a legfontosabb tudnivalókat a betegségről.
Nevét Aujeszky Aladár, magyar állatorvosról kapta, aki 1902-ben, a világon elsőként írta le a kórképet szarvasmarhában, illetve kutyában. Ő akkor a betegséget álveszettségnek nevezte, mert tünetei (nyálzás, a viselkedés megváltozása, izomgörcsök) a valódi veszettséghez nagyon hasonlatosak.
A furcsa viselkedés lehet az Aujeszky-betegség tünete (de ő csupán szeret strandolni)
Az, hogy a fertőzöttség elsődleges forrása (rezervoárja) a házi sertés, illetve a vaddisznó, csak a későbbi kutatások által vált nyilvánvalóvá.
A betegség kórokozója a sertés herpeszvírusa. Egyes tulajdonságaiban nagyon hasonlít egyéb fajok, többek között az ember herpeszvírusához is. Ellenálló-képessége és ragályozó-képessége viszonylag jó, a fertőzött egyed általában vírushordozó marad élete végéig. Más tulajdonságaiban viszont eltér a többi herpeszvírustól: széles a gazdaspektruma. Általában a herpeszvírusok csak egy-egy fajban vagy rokon fajokban képesek betegséget okozni, míg az Aujeszky-vírus szinte az összes emlős háziállat-fajunkat és sok vadon élő emlősfajt is képes megbetegíteni. Emberi megbetegedést nem okoz, de a vírussal dolgozó laboratóriumi szakemberek vagy fertőzött sertés-telepen dolgozók véréből kimutatható a vírus ellen termelt ellenanyag.
A házi sertés megbetegedése
A betegség elsődleges kártétele a fertőzött sertés-állományokban tapasztalható nagyarányú malac-elhullás, illetve a fertőzött kocák vetélése. Így a fejlett sertés-tartással rendelkező országokban a múlt század közepétől nagy erőfeszítéseket tettek a házisertés-állományok mentesítésére. A mentesítés előrehaladását jelentősen felgyorsította, hogy 1961-ben Bartha Adorján, állatorvos-virológus, egy vakcinázásra alkalmas, gyengébb megbetegítő képességű vírustörzset izolált. Az új vírustörzs – a védőhatáson túl – egy további előnyös tulajdonsággal is rendelkezett. Az ezzel a törzzsel oltott sertésekben termelődő ellenanyagok elkülöníthetők voltak a természetes fertőzésen átesett, ezáltal potenciális fertőzési forrást jelentő állatoktól.
Házi sertések szabadtartásban
A fertőzött sertéstelepek programszerű vakcinázásával, illetve a természetes fertőzésen átesett sertések következetes kiselejtezésével a hazai házisertés-állomány mentesült az Aujeszky-betegségtől, amelyet az EU 2015-ben hivatalosan is elismert. Hazánkban 2006. óta tilos a házi sertések vakcinázása. Hasonló, vagy még kedvezőbb a helyzet Európa legtöbb országában.
A vaddisznó Aujeszky-fertőzöttsége
Azonban a házi sertés-állományok kedvező járványtani helyzete ellenére a legtöbb európai országban – ahol végeztek felmérést a vaddisznó állományok Aujeszky-fertőzöttségének megállapítására – 30% feletti immunológiai áthangolódást tapasztaltak. A több éven át tartó felmérő vizsgálatok azt mutatják, mintha ez a százalékos arány kismértékben növekedne. Olaszország intenzíven vadászott, nagy vaddisznó-sűrűségű területein az 50%-ot is meghaladó arányban mutattak ki Aujeszky-ellenanyagokat a vizsgált vaddisznók vérében.
A hazai vaddisznó-állományban ez idáig nem történt átfogó felmérő vizsgálat, de nehéz elképzelni, hogy sokban különbözne a helyzet az európai összképtől. Szlovénia hazánkkal határos területein a felnőtt vaddisznó populáció 34%-os fertőzöttségét mutatták ki.
Vaddisznóskert
Valamennyi, a témával foglalkozó kutató egyetért abban, hogy a vaddisznók között csak elvétve fordul elő klinikai tünet. A valódi veszteségek, amit a faj elszenved a fertőzéstől, csak becsülhetők. Valószínűsíthető, hogy a vaddisznóban is a fiatal korosztályokban fordulhat elő klinikai megbetegedés, esetleg elhullás. Ám – ismerve az ennek ellenére zajló populáció-növekedést – ez nem lehet számottevő. A vaddisznó állományok fertőzöttségének fő veszélye tehát nem abban rejlik, hogy ezáltal esetleg nagyarányú vaddisznó elhullásra lehet számítanunk, hanem abban, hogy a faj potenciális fertőzési forrást jelent a már mentesített házisertés-állományokra és egyéb fajokra.
A járvány terjedése a vaddisznó-populációban
A vírus vaddisznó-állományon belüli terjedése még nem tisztázott. Feltételezhető, hogy a légúti váladékokkal ürülő vírus cseppfertőzéssel való terjedése, illetve a vetélt magzatok vagy elhullott malacok elfogyasztása is közvetíti a fertőzést. Az a tény pedig, hogy vaddisznókban a vírus gyakorta a keresztcsont tájéki idegdúcokból mutatható ki, arra utal, hogy nem elhanyagolható az ivari úton történő terjedés jelentősége sem.
A vaddisznó szervezetébe jutott kórokozó az egyedek jelentős részében életre szóló fertőzöttséget okoz. Ha az egyed átvészeli a heveny megbetegedést, klinikailag meggyógyul. Tünetmentessé válik, de mandulájában, vagy idegdúcaiban alvó fertőzöttség alakul ki. Ilyenkor az állat immunrendszere féken tartja a fertőzést, a vírus nem ürül a szervezetből, bár ellenanyagok – laboratóriumi vizsgálattal – kimutathatók. A szervezetet érő stressz hatására azonban ez az egyensúly megbomlik és az alvó fertőzöttség ismét aktiválódik, az állat ürítheti a vírust. Ez a mechanizmus hasonlóan működik, mint az emberi ajakherpesz esetében: a látensen fertőzött egyén egyéb betegség, láz, vagy erős lelki megpróbáltatás hatására „herpeszes” lesz és ilyenkor másokat is képes megfertőzni.
Vaddisznók esetében az ivarzás, a malacozás, az egyéb betegségek, sérülések, a téli éhezés, romlott, szennyezett vagy toxinokkal terhelt takarmányok felvétele, a populáción belüli, nagy egyedsűrűségből adódó feszültségek, illetve a nagymértékű zavarások – így a hajtóvadászatok is – okozhatják azt a stresszhatást, ami az immunológiai egyensúly megbomlásához, ezáltal vírusürítéshez vezethet.
Ezek az időről-időre előforduló immunológiai hullámvölgyek teszik lehetővé, hogy a kórokozó utat találjon, egy még nem fertőzött vaddisznó felé, így tartva fenn a folyamatos vírus-cirkulációt a populáción belül.
A betegség előfordulása ragadozókban
Ragadozó fajok fertőződése esetén a vírus nagyon gyorsan és agresszíven árasztja el az idegrendszert. A betegség jellemző tünetei mind az idegrendszer bántalmazottságára vezethetők vissza. A beteg állat szemkörnyéke duzzadt, a nyelési zavar miatt nyálzik, testének valamelyik pontját kíméletlenül vakarja (a betegség angol neve ezért „őrült viszketés”). Ezekhez a tünetekhez társulhat még agresszivitás, kancsalság, a két szemen eltérő pupillatágulat, végtaggyengeség, izomgörcsök. Ragadozó állatok esetén a kórjóslat rossz: a tünetek megjelenését követően 24-36 órával az állat biztosan elpusztul. Erre általában a fertőződést követő 5-7. napon belül kerül sor.
Eredményes gyógykezelés nem lehetséges, sőt a betegség lefolyását sietteti, hogy a kezdeti tünetek (a fej duzzanata) allergiára utalnak. A feltételezett allergia kezeléseképpen adott szteroid-készítmények az immunrendszer működését blokkolják.
A kutyák megelőző védőoltása, jelen ismereteink szerint nem lehetséges. Az elölt vírust tartalmazó (inaktivált) vakcinák által kialakított védettség húsevőkben gyenge és átmeneti. A gyengített, élő vírust tartalmazó (attenuált) vakcinák pedig Aujeszky-betegséget válthatnak ki, ezért alkalmazásuk ellenjavallt.
Vadászkutya és vaddisznó-zsigerek: az Aujeszky-betegség terjedésének kockázata
Fertőzött vaddisznó-állományban történő vadászat alkalmával előfordulhat, hogy terítékre kerülnek olyan egyedek, amelyek épp immunbiológiai mélyponton vannak, ezért vérük, testváladékaik és egyes szerveik vírust is tartalmazhatnak. Ilyen esetben a legnagyobb veszélyt azok a szervek jelentik, amelyekhez a vírus jobban vonzódik, így ott nagyobb mennyiségben fordulhatnak elő. Ezek közül kiemelkedő a mandula. Egy vizsgálat tanúsága szerint, a virológiailag pozitív egyedek közel 80%-ában a mandulákban megtalálható a vírus. Ezen túl a kórokozó tartós fennmaradása lehetséges a légzőszervekben (tüdő, légcső, gége), az immunrendszerhez tartozó szervekben (nyirokcsomók, lép, máj, bélfodor), illetve a sok vért tartalmazó szervekben is (máj, lép, vese, szív).
Teljes bizonyossággal persze nem zárható ki, hogy a lőtt vagy a hajtókutya által harapott sebekből kiömlő vér, vagy a disznó által kilehelt váladékcseppek elegendő mennyiségű vírust tartalmazzanak a vadászkutya megfertőzéséhez. Ugyanakkor a járványtani szakirodalomban leírt kutya esetek szinte mindegyike nyers vaddisznó-belsőség feletetésére volt visszavezethető.
A megelőzés lehetőségei
Meggyőződésünk, hogy ha már annyit megteszünk, hogy kutyáinkkal sem vaddisznóból, sem pedig házi sertésből származó nyers húst, belsőséget vagy vért nem etetünk, a hajtókutyákat sem hagyjuk szabadon sétálgatni a zsigerek között, illetve nem hagyjuk, hogy a megtalált disznó vérét nyalogassák – mindezekkel sokat teszünk annak érdekében, hogy az Aujeszky-betegség kockázatát csökkentsük a vadászkutyák körében.
Sertésfélék: az Aujeszky-betegség fenntartói
A szabad területi vaddisznó-állományok Aujeszky-mentesítése – jelenlegi járványvédelmi ismereteink, illetve a rendelkezésre álló lehetőségeink alapján – illuzórikus elképzelés. A vaddisznó-zsigereknek a területről való eltávolítása azonban megfontolandó. Tekintettel arra, hogy az erdőben (disznós kertben) maradó tüdő, lép, nyirokcsomók nagy mennyiségű vírust (és egyéb kórokozót is) tartalmazhatnak. Eltávolításukkal jelentékenyen csökkenthető a populáción belüli és a vadászkutyákat veszélyeztető fertőzési nyomás.
Végezetül szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az Aujeszky-betegség nem az egyetlen fertőző betegség, amely a vaddisznóban előfordulhat és a vele kapcsolatba kerülő vadászkutyákat veszélyeztetheti. A kutyás vadászatok alkalmával célszerű szem előtt tartani, hogy minden olyan esemény, amikor a kutya a vaddisznó testváladékaival, nyers belsőségeivel és húsával érintkezik, esetleg el is fogyasztja, kockázatot hordoz. A kutya fertőződése az embert is megbetegíteni képes kórokozóval szintén nem kizárható. Ezek miatt is célszerű a vaddisznóból származó termékek kizárólag hőkezelés után történő etetése.